Nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit, ERDÉLYI KÉPEK

A jó öreg Petki Farkas nem utolsó ember vala a maga idejében, a mit mindazok, a kik őt valaha ismerték, bizonyára tudni fognak. Miután azonban lehetséges dolog, miszerint ezen sorokat olyan emberek is olvasni fogják, a kik őt nem ismerték, jónak találom őt oly módon leirni, a hogy akkoriban élt és uralkodott.

Vala ő az ik esztendőben királybiró Csíkben és jobb módú főúr nem találkozék nálánál azon a környéken. Udvart tart vala Rákoson, a hol nyolczvan inas szolgála előtte, a szakácsok, béresek, lovászok és drabantok számait ide sem vevén, a kik mindnyájan úgy voltak ő nála, mintha az apjok házánál laktak volna s biztosan mondhatom, hogy a ki egyszer ott volt, el nem kivánkozott onnan.

Mert három dolog volt, melyekben a jó öreg Petki Farkas büszkeségét lelte: egyik az, hogy őt igen jó, bőkezű embernek tartsák. Kapu soha sem volt az ő házán és a vendég soha ki nem fogyott belőle; akárki jött hozzá, oly képpel fogadta, mintha épen csak ő reá várt volna, s ott úgy el tudta marasztalni, hogy gyakorta megesett, miszerint azok, a kik Csíkszeredába indultak szentmargit-napi vásárra s betértek hozzá egy szóra, úgy ott maradtak, hogy a vásár is elmúlt, még sem szabadultak tőle.

Ajándék nélkül sem hagyott senkit elmenni magától, végig hordozta az embert tárházain, ménesein, kérdezgetve: hogy tetszik neked ez a kard, ez a bilikom, hát ez az arab csikó? Kalendáriumában sokkal több ünnep volt, mint más emberében, s még az fertőtlenítés enterobiasis esetén is föl szokta tartani a nevenapját, s hogy az ünnepélyességről ismerői el ne maradhassanak, hivatalos citatoriumokat küldött rájok, mint főkirálybiró.

A hol annyi szolga és belső fraj volt, mint az ő házánál, azok közt lehetetlen volt, hogy egy vagy más ismeretség ne szövődjék; mihelyt az öreg úr ilyesmit megtudott, rögtön összeházasítá őket s titulusa volt lakodalomadásra.

2. Megöli a parazitát a tüdőben
3. Это помещение могло содержать в себе лишь коммутирующую систему, поддерживавшую рассеянные блоки в контакте друг с другом.
5. Здесь лежал барьер, разделявший его и всех прочих людей его мира, могущий обречь его на жизнь, полную тщетных надежд.
7. Но это проблема скорее для психолога, а не для историка.

Koldus nem volt az ő falujában, mert a hol egyet meglátott, megfogatta, elviteté valamelyik pusztájára, ott adott neki egy jobbágytelket, ökröt, tehenet hozzá és nem hagyott senkit koldulni. És nemcsak hiú dolgokban mutogatá ő adakozóságát, figyelme kiterjedt a maradandóbb becsűekre is; — minden esztendőben eljárt a nagy-enyedi collegiumba, mikor vizsgálatokat tartottak, s a mely diák legjobban felelt, azt saját költségén kiküldte akadémiákra, ott kitaníttatta, s ha visszakerülvén, nem akadt neki egyhirtelen ecclesiája, addig jött ment Erdélyben, míg talált valahol egy puszta templomot, a mit valaha a tatár leégetett, azt megépítteté s beletevé papnak a maga candidatusát s fizeté saját pénzéből.

Másik pont, a melyben a jó úr büszkeségét helyezé, családjának ősi eredete vala, melyet, hogy Ádám- és Éváig restelt fölvinni, onnan van, mert már ezekről nagyon világos, hogy mezítláb járó parasztemberek voltak. De nem messze járt tőlök: vala ugyanis az ő családja czímerében egy antediluvianus állat, melyről senki sem tudhatá, hogy micsoda?

Ebből semmi sem következett jobban, mint hogy a Petkiek legelső őse vasvillázta agyon azt az özönvíz előtti plesiosaurust, s miután a csíki hegyek között volt egy a legjobb parazitatisztító halom, melyben nem ritkán lehete találni kővévált csontokat és fogakat, szabad volt gyanítani, miszerint ezek mind azon emlékezetes szörnyeteg porczikái, s egy napon a Marosból egy irtózatos állkapczát halászván ki az oláhok, azt a nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit rektor mint a Petki-család őseinek maradványát, præsentálta az érdemes úrnak.

Ez a szörnyetegfaló czímer aztán a hova csak fért, mindenüvé ki volt vágva, festve, faragva és sütve, kapú homlokára, lódingra, ökrök tomporára, ponyvákra, zsákokra, úgy, hogy a falubeli emberek úgy ismerték már azt az állatot, mintha gulyaszámra látták volna legelni.

A kastély legbenső tornáczában pedig, hová csak a családbelieknek vala bejárásuk, volt a Petki-család kérdéses ősének álló szobra embertelen nagyságban vasból kiformálva, egyik karját fölnyujtván az égre s tartván benne egy rettenetes pallost, a másikat pedig maga elé meresztve s egy rengeteg paizst tartva rajta, melyen ott feküdt a nevezetes csoda, fejekkel és körmökkel és nyilas farkakkal borzasztón ellátva.

Ha valakit új ismerői közül megszeretett a jó öreg úr, annak meghagyta csodálni ezt a szobrot, s büszkén vette ki a szobor kezéből a roppant nagy pallost, mutatván, hogy azt most két kézzel is nehéz megemelni, holott az ős Petki mint nádszálat forgatta. Végül megengedé, hogy tessék kitalálni: miféle állat az ott a paizson?

Нас -- тех, кто с ним сотрудничает -- уже человек двадцать. -- И ты -- один из. -- Да,-- ответил Джизирак, и при этом он был настолько близок к смущению, как Олвин еще никогда за ним не замечал. -- Это нелегко и уж, во всяком случае, мало приятно, но, знаешь, это стимулирует, стимулирует.

Persze, hogy e tudatlan világban azt senki meg nem tudta mondani, s a jó öreg büszke lehetett rá, hogy az ő czímerében egy olyan állat van, a minek senki sem tudja nevét. Ez vala második tárgya a jó Petki Farkas büszkeségének. A harmadik… oh a harmadik túltesz mind a kettőn, s ha azt mondom, hogy Petki Farkas sem gazdagságának, sem nemességének nem köszönhet annyi tisztelőt és jó barátot, mint ennek, nem mondok sokat. E harmadik büszkesége a jó öreg úrnak két szép leánya volt.

Ilonka volt a nagyobbik; lehetett ezen időben mintegy tizennyolcz esztendős; magas, karcsú, mint egy liliomszál, sűrű fekete haja mégis sarkáig ért; ha mély ábrándos szemeibe nézett az ember, szinte elsülyedt benne lelkével. Csupán az volt benne kár, hogy örökké szomorú volt, soha sem látta őt senki vigadni, enyelegni, a hogy más ifjú leányok szoktak. Halavány, szépséges orczáján ritka volt az öröm ragyogása, jó kedv mosolygása.

VÉRES KÖNYV

Szüntelen könyveket olvasott, miket az akkoriban divatozó frank és angol költők írtak, vagy ha félrevehette magát kertjébe, félnapokig elandalgott, semmivel sem foglalkozva, mintha a virágok kinyilásának titkain tünődnék, vagy a méhek döngését, madarak csevegését tanulná érteni, s ez ábrándozó vágy annyira ki volt fejezve arczában, szemein, ajkain, hogy a kire nézett, a ki rápillantott, vagy szólani hallá, valami búsulást érzett rá szívében s gyakran játékközben, midőn az ifjak és hajadonok zálogosdit játszának egymással, került a sor, hogy egy ifjunak meg kellett az ő arczát csókolni: annak, ki őt ajkával érinté, az nap nem lehete szavát venni többé; mintha benne voll paraziták megfagyott volna a lélek attól a halvány fehér arcztól.

Társaságokban többnyire hallgatag volt, de ha magára maradt, meglepék, hogy néha magával beszél, mint valami szelid őrjöngő. Nem lehete soha rávenni, hogy daloljon; csak néha, midőn csendes holdvilágos estén ablakában kidűlve, a távol havasok felé nézett elmerengve, olyankor kezde el mintegy tudtán kívül egy dalt énekelni, mely ezen kezdődik: «Repülj fecském ablakába», s Isten tudja miért?

Kisebbik testvére, a szöszke Erzsike, épen ellentéte volt nénjének. Mintegy tizenhat éves lehetett; vidám, kis fürge teremtés; szőke haját hosszan leeresztve vállain akkori divat szerint fölbodorítva viselte, gömbölyű orczája nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit pünkösdi rózsát lopta meg színében, s kék csillagszemeit senki sem látta másként, mint nevetve. Egész nap csörtetett alá s föl a házban; cselédekkel pörölt, tudott tenni-venni napestig a háznál; ha ügyes-bajosok jöttek az apjához, meg nem szabadultak tőle, míg el nem mondták neki, hogy mi bajuk van?

A jó öreg úr, ámbár jobb szerette volna, hogyha Erzsike pajkos jókedvéből egy részt Ilonkának adott volna cserébe ennek komolyságáért, mint afféle bölcs ember, nem sok gondot csinált magának mindkettő különczségéből, gondolván, hogy majd ha férjhez mennek, mindegyik rátalál jó kedve és komolysága okaira.

Az ezerhatszázhetvenhatodik esztendei Andrásnapjának reggelén fölhivatá Farkas úr magához mind a két leányát, kik is előtte megjelenvén, Ilonka orczáját megdörzsölé szürke szakállával, Erzsikének pedig a nagy szeretetből oly eleven pofocskákat adott gömbölyű piros orczájára, hogy szintúgy csattogott.

Tréfának megjárta. Megjegyzendő, hogy Farkas úr soha életében senkit komolyan meg nem ütött, pedig háborúban is volt; ott se bántott senkit. Hanem miféle név van ma a kalendáriumban? Nem tudjátok? Az a szent van ma, a ki a leányoknak valamit szokott hozni, ha jól viselik magukat.

Csak nem várod tán, hogy mézesbábot és aranyos bárányt hoz valaki ilyen eladó leánynak, mint te vagy? Ma András-napja van. S tudjátok-e, mit hoz András a leányoknak? Ilonka lesüté szemeit, Erzsike pedig kis tenyerébe tapsolt. Azt mondja a vers a leányoknak: A ki bőjtöl András napján, Vőlegényt lát éjszakáján. Ha ma egész nap semmit nem fogtok enni, éjszakára megálmodjátok, hogy ki fog elvenni benneteket.

Erzsike ugrált, tapsolt örömében, fölségesnek találta a gondolatot; míg Ilonka szemérmes hallgatagsággal huzódék a keserű lehelet oka, kezet csókolva apjának, ki halvány orczáját ismételve megdörzsölgeté szakállával; hogy legalább attól legyen piros.

• The Project Gutenberg eBook of Erdélyi képek by Mór Jókai
• Хилвар молча последовал за ним в прохладу дома и потом -- через входные двери -- на улицу, в кольцо из цветного стекла, окружающее дом.

Másnap reggelre kerülvén a nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit, András úr első volt, a ki fölébredt a háznál, s azután felköltögetvén cselédeit, addig míg leányai felöltöznek, sietett sajátkezűleg elkészíteni az akkor Erdélyben legkedveltebb reggelit. Egy nagy tálat tele tölte finom lengyel égett-borral, azt meggyujtván, mézet tölte közé s fügét, malozsát, aszalt szilvát hányva belé, egy nagy öblös csontnyelű ezüst kanállal elkezdé azt kényelmesen kavargatni, egy-egy kanállal merítve belőle, s a mint elfújta a lángját, azon forrón hörpölgetve.

A mi gyomrunk aligha nem tiltakoznék az ilyen mulatság ellen; de Petki Farkas uram kemény természete könnyen bevette azt; mert ötven éves korában még nem tudta, mi a fűtött szoba? Nem sokára bejött a két leány. Erzsike ragyogó arczczal hozta magával mélázó testvérét, átkarolva annak derekát s pajkosan nevetve.

Az egyik oly vidám volt, a másik oly szomorú. A szép karcsú leányka nagyot sóhajtott s apja vállára borulva, szép homlokát annak ősz fejére hajtá és hallgatott. No várj, Erzsike úgyis megszégyenít. Gyere leányom, mondd el te az álmodat. Úgy-e te nem félsz elmondani a magadét?

Szép hat fekete ló volt eléje fogva, három szál darutoll minden ló homlokán aranyos üstök-nyomtatóban; csak úgy rugták a czafrangot, a mi a szerszámról lógott, s hányták vetették fejeikkel a drága klárisos gyöngyökkel rakott sallangokat; a bakon kocsis ült, ezüstzsinóros buzavirágszín dolmányban, s hátul a bakon két csatlós nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit, lódingosan, tarsolyosan, fehér tollbokréta a kalapjok mellett, hosszú zöld panyókamente rókamájjal nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit sarkukat verte.

A hintó oda vágtatott a bejárás alá, s ott egyszerre megállt mind a hat ló, a hintó ajtaját fölnyitá egy csatlós, s kiszállt legelőbb belőle valami papforma nagy, hosszú őszhajú ember, sarkig érő fahajszín palástban, nagy egyenes süvegben, utána pedig kiugrott a kocsiból egy deli, ifjú legény, szép piros képe volt, s fekete bajusza, ragyogó szemeit mintha most is látnám, sűrű fényes haja a vállára borúlt.

Úgy illet neki karcsú termetére az a gránátszín dolmány, arany virágokkal, rubintos gombokkal, a kék nyusztos süvegét nagy rengő kócsaggal a kezében tartá, a másik kezében aranyos kardja volt. Mondd csak tovább. Erzsi ezentúl már akadozni kezde az előadásban, mintha itt-ott nem akarna mindent elmondani.

Akarom már tudni, hogy hová lettél akkor, midőn Erzsikéért feljött a vőlegény?

No beszélj. Nem nevetünk már; gyere ülj te most az ölembe; így, ne tarts semmitől; Erzsike ne nevess, vagy a sötét szobába zárlak. No mondd el jó gyermekem, ne félj. Azzal magához ölelé leányát, végig simogatá keblére hajtott fejecskéjét. A másik irányában pofocskákkal szokta kifejezni atyai nincs lélegzet, ha böjtöl, emezzel czirógatva kellett bánni. Ilonka végre erőt vőn magán, fölemelé ábrándos szemeit s kezeit ölébe fektetve, elkezdé mondani álmát.

Lassankint magamhoz kezdék térni s kivehetém, hogy ez az én kedvencz dalom, melyet valaha, tán nyolcz esztendő előtt hallottam a hegyek között énekelni, s azóta nem hallottam senkitől. Hadd Ilonkát beszélni.

Egy valóságos kunyhóban, milyenben a pakulárok szoktak lakni.

Egy pokróczczal födött hársfaágyon feküdtem, s mintha beteg lettem volna, nem birtam megmozdulni; hanem szomjas voltam nagyon s nyögtem, hogy adjon valaki egy pohár vizet. E neszre fölkelt a tűzhely mellől egy öreg pórnő, ki ott vajat köpült s egy fakupában vizet tartva ajkaimhoz, innom adott, megsimogatá arczomat, kezeimet megfogta s szemeimet megcsókolá. Én panaszkodtam neki, hogy fázom, akkor leakasztá subáját a szegről és rám takarta szépen és újra megcsókolt.

Ez alatt folyvást hallottam azt a furulyaszót, mindig közelebb, közelebb jött, nyájak bégetése, kutyacsaholás vegyült olykor közé, s a dal oly keservesen szólt egyre, hogy a szivem majd megszakadt, s mentül közelebb ért hozzám, annál jobban fájt az nekem. Én nem tudom, hogy mi lehet?

ERDÉLYI KÉPEK

Végre elhallgatott a tilinkó; az öreg asszony kinézett az ajtón, s mondá nekem, hogy fia jön. Én az ajtóra tekinték, s belépett rajta egy fiatal juhászlegény, egyszerű fehér szűr volt rajta, alatta abaposztó nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit, minden zsinór, minden sújtás nélkül, hosszú fekete haja göndör fürtökben csüggött alá homlokáról, oly halvány volt és olyan szomorú.

• The Project Gutenberg eBook of Véres könyv by Mór Jókai
• В конце концов, ему приходилось сталкиваться не более чем с несколькими процентами всех разновидностей роботов, которые в Диаспаре обслуживали его повседневные Ты умеешь говорить.

Mit szomorkodik olyan nagyon? Hát aztán, leányom: ki küldte hozzád azt a juhászlegényt? Ilonka kezét keblére tevé, mely úgy szorult e pillanatban.

This Terrifying Worm Snatches Fish from the Ocean Floor

Arcza még halványabb lett. Káromkodék fölpattanva Farkas úr mert még akkoriban nem ismerték azokat a szép czifra káromkodásokat, mik most divatban nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit. Ez ugyan furcsa egy álom. De legalább kisült utoljára, hogy valami nemes legény volt ő kegyelme, a лучшие книги по бинарным опционам список csak tréfából öltözött juhásznak? Ilonka megcsóválta fejét.

Ezért böjtölnöd is kár volt, monda Farkas úr bosszúsan. Az égő borszesz lángjai olyan sápadt zöld világot vetének a leány arczára! Farsang lőn az idő. Folyvást szép derült napok jártak, a hó még nem esett le, s mindenütt szép zöld volt a vetés és mező.

Petki Farkas uram ott künn üle tornácza erkélyén két szép leányával egy verőfényes délelőtt, a midőn nagy ostorpattogással bevágtat az udvarára egy úri hintó: hat fekete ló fogva eléje, mindenik ló üstökszorítójában három szál darutoll, szerszáma aranytól csillogó s sallangokkal repkedő; a gyeplőt nyalka kocsislegény tartja, buzavirágszín mentében; hátul a bakon két csatlós tarsolylyal, lódinggal; a hosszú zöld panyókamente a bokáit veri.

Megásnak egy gödröt négy lábnyi mélyre, két ölnyi szélesre s tetszés szerinti hosszúságra; az elejére és végére állítanak egy-egy izmos ágast, azokra végigfektetnek keresztbe egy szálas gerendát, a gerendához kétfelől támasztanak egyenes ágakat, azokat beterítik bivaly- és ökörbőrrel: ebből áll az építészet. Egyszerű és szép. Több rendbeli előnyei közül okvetlenül első helyen áll az, hogy igen hamar el lehet vele készülni, azon kivül tekintetbe veendő az egész építkezés olcsósága, nemes egyszerűsége; e mellett a tűzkármentesítés egészen nélkülözhetővé válik, s lehetőségek esetére az ablak-adótóli félelem is fölöslegessé van téve. A regényes oldalakat, mint a melyek nem ide tartoznak, egészen mellőzöm.

Ez pedig elhalaványul, aztán lángra gyullad arcza, s a mint a hintó kinyilván, abból előbb egy papforma ember szállt ki, utána egy deli ifju legény; piros arcz, fekete bajusz, ragyogó szemekkel, gránátszín dolmányban,… a leány felszökik helyéről s végig futva a termeken, bezárkózik hálószobájába, s csak akkor áll meg hallgatózni… Szíve dobogása a leghangosabb nesz, a mit hall.

Az érkezett vendégek ezalatt fölmennek a tornáczba, s miután az öregebbik magát mint Cseretneki Gábor tiszaújlaki esperest bemutatá, ifjú társát mint Bárczay Lajos ő kegyelmét ajánlá a háziúr figyelmébe. Petki Farkas csodálatából alig birt magához térni az alatt, míg vendégeivel összeölelkezett, csókolózott; alig jutott hozzá, hogy ott maradt Ilonka leányát nekik bemutassa, ki szerényen meghajtva magát, engedelmet kért eltávozhatni, háziasszonyi kötelességeit elvégzendő a becses vendégek elfogadására.

Petki Farkas uram megcsóválta néha a fejét, míg vendégeit nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit a szobáiba, mikben mások kedvéért kandalló is találtatott, s a szokásos hálálkodások alatt lassankint kimenvén belőlük a hideg, melyen segített a rögtön fölhozott villás reggeli és csipős ürmösbor is, nem sokára közelebbről megismerkedének egymással. Mindig igérte az édes apja, hogy majd meglátogat s lám a fia pótolja ki.

Они будут разочарованы. Джезерака кооптировали на одно из вакантных мест в Совете. Хотя на него, как наставника Элвина, и падала определенная тень, необходимость в участии Джезерака казалась совершенно очевидной, и никто не предлагал обойтись без .

No ez szép kegyelmedtől. Ez azért volt mondva, belekben hiányzik az üröm tudtára legyen adva Farkas úrnak, miszerint az ifju már szabadon rendelkezik vagyonával.

Kegyelmedet pedig éltesse sokáig édes öcsémuram. Hanem innen már most tavaszig ki nem mozdul ám kegyelmed. Így adá tudtára a derék Mentor Farkas nevezze meg a törpe galandféreg köztes gazdáit Telemachja gazdagságát; de Farkas úr sem akart hátrább maradni, mondván: — Hisz nem kell azt a gazdának őrzeni, nekem is nyolczezer köböl tiszta búzám van elvetve, de én bizony nem hálok a végiben.

A palatinus ő főméltósága nagyon nehezen van el nála nélkül. Farkas úrnak perczről-perczre jobban kezdett tetszeni az ifju ember, de hogy más részről megmutassa, miszerint ő sem valami hánytvetett ember, ráfelelt keményen: — Már hiszen a nádor parancsoljon Magyarországon, de Csíkben én parancsolok, s innen ugyan egy tappot sem mennek kegyelmetek, ha csak a házat is magukkal nem viszik. E megjegyzést nem az esperes úr, hanem az ifju Bárczay tevé. Láttad-e azt már valaha?

Ha nem láttad, paraziták lobognak szólsz? E kulcs rendesen a leányoknál szokott állni, miután a háznál másnak nem volt szabad azon terembe lépni. Erzsike tehát meghallva apja kiabálását, hogy nénjét nem találta hirtelen, maga futott elé a kulcscsal, gyermeteg kiváncsisággal örülve, hogy megláthatja azt, ki elől elfutott.

A mint azonban az ajtón benyitott a kulcscsal, egyszerre vissza akart szaladni ismét, a mit észrevevén az apja, utána iramodott s elcsipvén a másik ajtónál, úgy hurczolá őt vendégei elé, mint egy áldozatra vitt bárányt. Még egy másik leányom is van ám nekem. Így mutatá őt be vendégeinek. No ne szepegj, szolgám. Ne félj, nem téged jöttek leánynézni.